(2007.)

(2008.)

(2009. január – június)

2009. július – december

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009…

Sok-sok esemény mellett ez az év is gyorsan elrepült.

Az évet babázással kezdtük. 2008. decemberében megszületett a „B” alom három fiúval. Az eladás nagyon nehéz volt. A fiúk végül csak 4-5-6 hónapos korukban kerültek új otthonaikba. Azóta Baarin már a második családjánál van. Szeretnék köszönetet mondani mindazon embereknek, akik segítettek, vagy próbáltak segíteni a fiúk eladásában:

Csóka Krisztina, Dr. Pappné Horváth Hajnalka, Magdalena Novak, Jana Vavrouskova, Sandra Grünfeldova, Katarina Prochotska és mindenki aki próbált minket ajánlani!

Még nagyobb köszönet pedig a három fiú gazdájának, akik szeretettel és odafigyeléssel nevelik őket!

Az év másik jelentős történései közé tartozik Francy, aki nagyon sok kiállításon vett részt, sokszor igen kiemelkedő eredménnyel mint például a májusi budapesti CACIB első napja, ahol óriási elismerésben volt részünk – Francy több mint 1400 kutya közül a kiállítás második legszebbje lett, a számos fiatal kutya közül pedig első helyezett!

Sim-Son’s Anarchia folytatva kiállítási karrierjét 5 ország championátust fejezett be, valamint most már az interchampion cím jogos képviselője is. Nála is kiemelnék egy hétvégét: egy kétnapos szlovén CACIB kiállítás első napján a legszebb uszkár lett és reserve csoportgyőztes. Második nap szintén fajtagyőztes és a kiállítás három legszebb uszkárjának egyike. Köszönet mindenért Magdának és Családjának! És óriási grautláció ezért a profi munkáért!!

Idén az év végén már négy születésnapot ünnepelhettünk. Panni 7 éves lett, Francy 2 éves. A Sim-Son’s „A” tagjai 3 évesek, a „B” fiúk pedig 1 évesek.

Egy különleges hírrel zárjuk az évet, Panni újra anyai örömök elé néz. 2010 januárjában várjuk a „C” alom születését.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. December 6.

Wels CACIB (Ausztria)

Bíró: Phyllis Poduschka-Aigner (A)

Sim-Son’s Anarchia „Archie”

Kit. 1, CAC

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. december 5.

Nyitra CACIB (Szlovákia)

Bíró: Csík István

San-Jo-Le’s Francesca „Francy”

Kit.1, CAC, CACIB, BOS

(Dream Catcher Starring Moravia & San-Jo-Le’s Francesca)

Fénykép: Starring Moravia

Jana és Pavel, köszönöm! :-)

Gratulálok sikereikhez! Dream Catcher Starring Moravia „Emil jr.” a nap legszebb uszkárja Nyitrán – fajtagyőztes, reserve csoportgyőztes és junior best in show 3. helyezett!!!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. december 5.

Wels CACIB (Ausztria)

Bíró: Dr. Gertraude Kronik (Ausztria)

Sim-Son’s Anarchia „Archie”

Kit.1, CAC, CACIB, BOS

Archie mától már OSZTRÁK CHAMPION is!!!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Születésnapi maraton J

Boldog Születésnapot kívánok minden „uszkárunknak”!!!

Francy-nek, aki november 30-án két éves!

A Sim-Son’s „A” alomból Bosco-nak, Jimmy-nek, Archie-nak és Lilinek, akik három évesek december 2-án!

A Sim-Son’s „B” alom tagjainak, Zozo-nak, Baarinnak és Balthasarnak, akik egy évesek december 9-én!

És Panninak, aki idén december 12-én már 7 éves lesz!

  

Sim-Son’s Astoria „Lili”

 

Sim-Son’s Anarchia „Archie”

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. november 29.

Budapest CACIB (H)

Bíró: Sárközy Gyula (H)

San-Jo-Le’s Francesca „Francy”

Kit. 1, CAC, CACIB, Fajtagyőztes

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. november 28.

Uszkár Klubkiállítás KPaCHP, Prága (Csehország)

Bíró: Melanie Harwood (UK)

San-Jo-Le’s Francesca „Francy”

Kit. 2, r.CAC

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009.november 21.

Zágráb CACIB (Horvátország)

Bíró: Goran Bodegard (Svédország)

San-Jo-Le’s Francesca „Francy”

Kit. 1, CAC, CACIB, Fajtagyőztes

Crufts kvalifikáció’10

(CACIB+BOB szuka, CACIB+BOS kan, Junior BOB szuka)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. november 7-8.

Egy fantasztikus hétvége

CACIB Vrtojba (Szlovénia)

Sim-Son’s Anarchia „Archie” mind a két napot részt vett

Első nap

Bírók: fajta – Life Herman Wilberg (Norvégia) , csoport – Petru Muntean (Románia)

CAC, CACIB, BOB, Legszebb Uszkár & reserve CSOPORTGYŐZTES!!

Ettől a naptól kezdve Archie INTERCHAMPION!!!

Második nap

Bíró: Petru Muntean (Románia)

CAC, CACIB, BOB & beválasztva a szűkítésbe

Ettől a naptól Archie SZLOVÉN CHAMPION!!!

Magda, Gratulálok ezekhez a nem mindennapi eredményekhez! Mindannyiunk számára felejthetetlen hétvége ez!

Köszönök Mindent!!!

 

még több kép itt

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. október 18.

Brno CAC (Csehország)

Bíró: Carlos Fernandez Renau (Spanyolország)

San-Jo-Le’s Francesca „Francy”

Kit. 1, CAC, BOS

(legszebb szuka fehér/fekete/barna színben)

Nemzeti Győztes ’09

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. október 11.

Világkiállítás – Pozsony, Szlovákia

Bíró: Stephen Wheeler (Ausztrália)

San-Jo-Le’s Francesca „Francy”

Kit. 2, Reserve CAC

(2. helyezett növendék osztályban 8 szuka közül)

Köszönöm a jó leírást a bíró úrnak és a kedves szavakat a barátainknak!

fényképezte Anders Rosell

 

Sim-Son’s Anarchia „Archie” kitűnő címet kapott

(nyílt osztályban 8 szuka közül)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. október 3.

Tulln Uszkár Klubkiállítás, Ausztria

Bíró: Christa Simon (D)

Sim-Son’s Baarin

Kit. 1, jugendbeste

 

San-Jo-Le’s Francesca „Francy

Kit. 1, CAC, legszebb közép szuka fehér/fekete/barna színben

 

Beauty in Black from the Devil’s Advocate „Panni”

Kit. 1, CAC

Panni hét éves, nagyon boldog és ügyes volt a ringben. Öröm, hogy újra kiállításon vehetek vele részt. :-)

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. szeptember 27.

Celje CACIB (Szlovénia)

Bíró: Francesco Cochetti (IT)

Sim-Son’s Baarin

Kit. 1, fiatal osztálygyőztes

 

 

San-Jo-Le’s Francesca „Francy”

Kit. 1, CAC, r.CACIB

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. szeptember 19.

Vukovar CAC (HR)

Bíró: Miroslav Zidar

Sim-Son’s Baarin

Kit. 1, fiatal osztálygyőztes, legszebb fiatal

Junior BIS-ben beválasztva a szűkítésbe

 

San-Jo-Le’s Francesca „Francy”

Kit. 1, CAC

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sim-Son’s Bajazzo „Zozo” – 8 hónapos

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Pozsony CACIB (Szlovákia)

2009. augusztus 16.

Bíró: Miroslav Gunis (SK)

San-Jo-Le’s Francesca „Francy”

CAC, CACIB, BOS

 

A mi kis csapatunk :)

Adonis from Golden Regia & Panni & Edison from Golden Regia & Francy & Hamilton vd Herbordsburg

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Beauty in Black from the Devil’s Advocate „Panni” saját kozmetikám után

 

 

még több kép itt található

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Oberwart CACIB (Ausztria)

2009. július 19.

Fajtabíró: Mr. Kurt Summer (A)

Sim-Son’s Baarin

Nagyon ígéretes kölyök

Reserve PUPPY BEST IN SHOW (bíró: Mrs. Mag. Heliane Maissen-Jarisch, A)

Sok-sok gratuláció Hajninak és Baarinnak!!! :-)

San-Jo-Le’s Francesca „Francy”

Kit. 1, CAC, CACIB, Fajtagyőztes

(még több kép Francy képgalériájában)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. július 19.

Mladá Boleslav CAC (CZ) három hercegnő szereplésével :-)

Arrogant Brigitta Anarchia „Gitta”, Sim-Son’s Anarchia „Archie”, Active Tracy Anarchia „Tracy”

Mind a három lány apukája Intch-Multich BIG & BIS győztes Genie Rocco Braunkönigin

Gitta – kit. 1, CAC

Archie – kit. 2, r.CAC

Tracy – kit. 1, CAJC, legszebb fiatal

(Még több róluk)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Csak élvezd az életet :)

Sim-Son’s Bajazzo „Zozo” és családja

  

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2009. július 11.

Beauty in Black from the Devil’s Advocate „Panni” júniusban volt 6,5 éves. Panni remekül érzi magát a bőrében és nagyon elégedett a rövid ruhájában. :-)

 

  

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Lendva CACIB (SLO)

2009. július 5.

San-Jo-Le’s Francesca „Francy”

Kit 1., CAC, r.CACIB

Bíró: Liliane De Ridder Onghena (B)

… és a mi kedves kis csapatunk :-)

Sun of Dixieland Ghosthunter & Gottardo Silver Yoda & Panni & Edison from Golden Regia & Francy & Hamilton vd Herbodsburg